Thália Télikert

Építtető:

Thália Színház

Felelős tervező:

Vincze Krisztián (Art'O-Dom)

Belsőépítész:

Tarján Andrea, Mezey Sándor (HION Design)

MUNKA JELLEGE:

rekonstrukció, átépítés

TERVEZÉS KEZDETE / VÉGE:

2016 / 2018

Helyszín:

Budapest

A Thália Színház rekonstrukciójának első üteme, teljes körű építészeti és technológiai felújítása 1998-ban készült el.

2012-ben a tulajdonos, a Fővárosi Önkormányzat a Thália Színház és az ugyanabban az épületben lévő Mikroszkóp Színpad szervezeti összevonásáról döntött.

A Mikroszkóp Színpad épületrésze mind technikailag, mind építészetileg méltatlan állapotban volt.

Már ekkor megfogalmazódtak a legfontosabb irányelvek az épületrész felújításával kapcsolatban:

- Napközben is nyitva tartó kulturális, közösségi tér létrehozása színházzal, kiállításokkal, földszinti kávézóval.

- Teljes körű akadálymentesítés.

- A Thália Színház gépészeti felújításával az épületrész integrált működésének megvalósítása.

- A mikroszkóp Színpad játszási irányának 90 fokkal történő elforgatása.

- A teljes színház szcenikai fény, -hang és audiovizuális berendezéseinek modernizálása.

E program alapján Siklósi Mária elkészítette a két épületrész integrált működésének és a Mikroszkóp Színpad felújításának koncepciótervét.

Hosszas egyeztetések után a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásában 2016-ban Vincze Krisztián generál tervezésében elkészültek az engedélyezési tervek, majd 2017-2018-ban a kiviteli tervek.

A koncepciótervhez képest a legfontosabb változás az volt, hogy a lépcsőház a homlokzati traktusba került, ennek következtében természetes megvilágítást kap.

Ugyanakkor a lépcsőházat tűzgátló üvegfallal fizikailag elválasztva, de vizuálisan megnyílt a rendezvénytér felé, tovább növelve a tágas térérzetet.

A korábbi tervekkel kapcsolatban az előcsarnok zártságának feloldása volt az egyik koncepcionális feladat.

A Nagymező utcai traktusban lévő irodák ideiglenes födémét eltávolítottuk, így a homlokzati nyílászárók kiszabadultak, és az utcai homlokzat mellett kialakított 2 szintes előcsarnokban a hatalmas ablakok újra életre keltek.

A nézőtér megközelítéséhez szükség volt egy galéria szintre, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a pesti Broadwayra. A homlokzati pozícióba helyezett lépcsőházzal és a vendégfödém kibontásával jöhetett létre egy jól használható, egységes rendezvényi térstruktúra.

A közönségforgalmi területeken sok üvegfelületet alkalmaztunk, melyekkel modern, átlátható, elegáns tereket hoztunk létre.Az üvegfalakat Hegedűs Andrea üvegtextil művész alkotásai teszik különlegessé, színessé.

A belső terek burkolatai, felületei megjelenésükben visszafogottak, a fehér és az antracitszürke dominál, amelyet a nézőtéri bejáratok téglavörös felületei törnek meg, a nézőtér központi szerepét hangsúlyozva.

A nézőtér irányultságát 90 fokkal elforgattuk.

Így a nézőszám némileg csökkent (140 fő), de egy 8,5x5,5 m méretű színpad jött létre, amelyhez oldalszínpad és manipulációs tér is csatlakozik.

A koncepcióterv szerint a nézőtér egy összetolható mobil tribün lett volna.

A terek összenyithatóságának igénye és a régi, jó állapotú klasszikus zsöllyeszékek megtarthatósága egy szokatlan, nagyszabású nézőtér-mozgatási módot tettek indokolttá.

A mennyezet alá felhúzható nézőtér igazi mérnöki bravúr.

Mely lehetővé teszi, hogy a színpad és a nézőtér területe kb. 10 perc alatt a szint többi helyiségével összenyitható rendezvénytérré alakuljon át.

Belsőépítészetileg komoly kihívást jelentett az, hogy a felhúzott nézőtér alja egyben a rendezvényterem mennyezete is, amelyben helyt kellett találni a világításnak, a tűzjelzőknek.

A nézőtér megvilágítását olyan világító kapuk, keretek adják, melyek a szerkezet felhúzott és leengedett állapotában is egységes látványt nyújtanak.

A színház üzemi területén létesült egy 1500 kg-os üzemi felvonó, mely a pincét, a földszintet és a színpad szintet köti össze, biztosítva a függőleges teherszállítási útvonalat.

A pinceszinten is komoly átalakítások valósultak meg, raktárak, karbantartó műhelyek, műszaki öltözőblokk került átadásra.